Fehérhegyi évek
Elment a Sir ...
"Az első angol tanárom volt. Kicsi voltam, harmadikos, amikor angolul kezdtem tanulni. Gábor "bácsi" akkor 23-24 éves lehetett, kezdő pedagógus. Én csendes voltam, félős, háttérbe húzódó. Ő hangos, minden beszélgetés középpontja, szöges ellentétem, s talán emiatt is, de "vonzódtam" hozzá. Jó volt a közelében lenni, mert mindig nevetett, még a szeme se "állt jól". Nem volt olyan gyerek, akit ne tudott volna kezelni. A "rossz" gyerekekkel együtt rosszalkodott vagy csak simán leüvöltötte őket, így azoknak elment a kedve a pajkosságtól, inkább rá figyeltek, az értelmesekkel együtt mélázott az élet dolgain, az olyan kis penészvirágokat, mint én, bátorságra, önértékelésre nevelte, biztatta mindenben. És mindezt egyszerűen, anélkül, hogy éreztette volna, hogy ő itt a nagy, mi meg kicsik vagyunk. Pedig nagy volt. Nagydarab, nagyhangú, nagymosolyú medve. És nagy Ember. Mi meg mentünk medveölelésre. Még én is, pedig én mindenkivel tartottam a három lépés távolságot, onnan vigyorogtam félszegen. Vele nem. Neki nem lehetett ellenállni.
Körbeültük, körbeálltuk és ő mesélt. És énekelt. Mindig énekelt. Mi énekelve tanultunk meg angolul, a nyelv szeretetét, az Angliába vágyódást. Képeket mutatott, mesélt arról a különleges országról, amelyet ő is nagyon szeretett. És gitározott. Gyakran mondta, azért tanult ő is nyelveket, mert nem értette a kedvenc dalai szövegét.
Gábor bácsi laza volt, közvetlen és mi mégis tiszteltük. És amikor nyárra feladta a következő év tananyagának összes szókészletét, plussz a régieket, és a legelső angol órát is 100 szavas dolgozattal kezdtük, akkor se haragudtunk rá, mert elmagyarázta, így mennyivel könnyebb lesz. Nem kell majd a szavakkal bajlódni, ha énekelni akarunk, vagy dalszöveget fordítani. Addig nem tágított, míg mindenki nem tudta az összes angol ige három idejét, még álmában is. Emlékszem, apukám egy szót sem tudott angolul, mégis kikérdezte a szavakat. Lebetűztem neki, ő meg visszabetűzte. Így telt a szünidő utolsó egy-két hete. Csodálatos alapokat adott.
Aztán eltelt 11 év, és az a megtiszteltetés ért, hogy együtt taníthattam Gáborral. Visszatértem az én iskolámba, már magam is pedagógusként. Ugyanazt a mosolyt kaptam, ugyanazt a biztatást, ugyanazt a "menni fog ez" hátbaverést. És Gábor a tanáriban sem volt más. Nem volt az a tanártípus, aki álarcot vesz, ha gyerekek közé megy, vagy fordítva.
Hiteles volt. Mindig önmaga. Igazi pedagógus. Az a ritka fajta. És mindig nevetett, mindig bizakodó volt, még akkor is, ha nehéz helyzetben volt, vagy nehéz feladattal nézett szembe.
Aztán egy idő múlva elváltak az útjaink. Tudtam merre jár, hol tanít. Néha hallottam is hírét, másutt is rajonganak érte a gyerekek, a szülők, a kollégák. A zene, a dal, Gábor élete volt. Halála előtt két nappal még fellépett a kórussal, amelynek tagja volt. Elaludt. 56 éves volt.
Isten veled, Gábor bácsi! Mindent nagyon szépen köszönök. "
Tinkmara
Az iskola és a tantestület valamikor régen ...
Copyright 2019. All rights reserved